Blade Center E keret

IBM BladeCenter E

Alacsonyabb energia felhasználás

Kategóriájának legenergia-hatékonyabb tervezésével, a BladeCenter E lehetővé teszi, hogy csökkentse az energiafogyasztást anélkül, hogy bármilyen kompromisszumot kelljen kötni a teljesítmény felhasználás területén. Adatközponti környezetben a rendszer legalább 11%-al (vagy ennél is nagyobb különbséggel) hatékonyabban hasznosítja a működéséhez szükséges energiát és hűtésteljesítményt, mint a konkurens HP „C-osztályú” keretei, melyek ugyanazon konfigurációval vannak felszerelve. Ezzel az energia megtakarítással, egy vállalat alacsonyabb üzemeltetési költséggel hozhatja ki eszközeiből a maximális teljesítményt.

 

Maximális teljesítmény kihasználás

Hogy segítsünk a vállalatoknak nagyobb piaci szegmenst lefedni és hatékonyan üzemelni, a BladeCenter E keret legalább 168 processzor kezelésére képes (ez legalább 1008 magot jelent keretenként) a hagyományos 42U férőhelyes szekrényben. Ezen adottságok segítenek az energia – és hely – korlátokkal küszködő ügyfeleknek a lehető legjobb térkihasználásban.
Ráadásul, a BladeCenter E keret magasan integrált felépítésének köszönhetően a telepítést és a szerver irányítását egyszerűen megoldhatja, így vállalata IT rendszere sokkal gyorsabban képes helyreállni és üzemelni. Az olyan eszközök, mint az „IBM Open Fabric Manager” segít felgyorsítani a hálózatot, szervertelepítést és sokkal hatékonyabban képes kezelni az infrastruktúra működése közben felmerülő hibákat.

 

Megvédi a teljes beruházást

A penge technológia bevezetésén gondolkodó vállalatok számára fontos megjegyezni, hogy ez a rendszer kiállja az idő próbáját. Ez azért fontos, mert az adatközpontban elhelyezett BladeCenter eszközök az idő múlásával is lényeges építőelemei lesznek rendszerének. Ezek azok az előnyök, amiért a BladeCenter E kerete ideális megoldás az olyan vállalatok számára, melyek hosszú távú megoldásokban gondolkodnak. Mint piacvezető cég, az IBM olyan megoldások szállítását tűzte ki célul, melyek ötvözik a technológiai újításokat a hosszú élettartammal ötvözi. Az elkövetkező években a BladeCenter termékcsalád továbbra is támogatni fogja a legújabb penge szervereket, biztosítva ezzel vállalatának a legszélesebb körű technológiai hátteret.

 
 
Részletes jellemzők:
Méretek Rack-mount chassis/7U
Blade férőhelyek Up to 14
Switch modulok Four switch module bays
Tápegységek Up to four 2000 W or 2320 W (hot-swap and redundant with load-balancing and failover capabilities)
Hűtési rendszer Two hot-swap and redundant blowers standard
Média Optional DVD multi-burner
Hardveres system management One Advanced Management Module standard; add an optional second module for redundancy
I/O portok Keyboard, video, mouse, Ethernet, USB
Systems management software Open and easy systems management and trial deployment tools
LED –es diagnosztika Chassis has LEDs for power status, location, over temperature, information and status indicators on both front and back. In addition power supplies, blade servers, management module, switch modules and blowers have light path diagnostics.
Garancia 3-year customer replaceable unit and onsite limited warranty
Külső tároló csatlakoztathatóság Support for IBM System Storage™ solutions (including DS and Network Attached Storage (NAS) family of products) and many widely adopted non-IBM storage offerings
 
További információért a termékről kattintson ide! (ugrás az IBM angol nyelvű oldalára)

Ajánlatkéréssel, kérdéssel kapcsolatban forduljon hozzánk bizalommal!

<< Vissza

Cyber Resilience
How ca we make our IT systems resilient?


CSINFO Partner day
2023.10.05. thursday
 9,00-14,00
Location: Teatro di Fragola
1137 Budapest, Újpest rakpart 5.

IBM FlashSystem® Cyber Vault

Cyber ​​resilience redefined by IBM FlashSystem
 

- The IBM FlashSystem® Cyber ​​Vault solution accelerates the detection and recovery of cyber attacks

 

- Change your way of thinking: think about prevention and keep your company IT system safe!

 

VSphere 6.5, 6.7 end of general support.


- End of suport: 2022.10.15
- No more:
new hardware support,
server/client/guest OS updates, 
new security patches, or bug fixes
- End of technical support: 2023.11.15
ibm Lenovo VMWare Veeam Office365
Magyar oldal

Copyright © 2012 C.S. Informatikai Rendszerek Kft. All Rights Reserved.